2017
Dec12

Kormányzati támogatás a gyermekek egészséges táplálkozásáért

A kormány kiemelten támogatja a gyermekek egészséges táplálkozását. A gyermekek étkezési kultúrájának, étkezési körülményeinek javítását célzó Menő menzák az iskolában című, szeptemberben lezárult pályázat keretében az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) 314 iskolai alapítvány kérelmét támogatta összesen csaknem hatmilliárd forint értékben – jelentette be a tárca család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón, Kecskeméten.

Novák Katalin azt mondta: a kormány meggyőződése, hogy a menza is lehet egyszerre egészséges és „menő”, vagyis az egészséges ételek is lehetnek finomak, olyanok, amit a gyermekek szívesen fogyasztanak. Olyan közétkeztetést szeretnének, ahova a gyermekek szívesen mennek, ahol szívesen étkeznek, és jóízűen meg is eszik a kínált egészséges ételeket. Kiemelte, az sem mindegy, hogy mindezt milyen körülmények között teszik. A pályázat éppen ezért eszköz- és egyéb fejlesztésekre is lehetőséget teremtett.

Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében májustól elérhető pályázatra 389 kérelem érkezett. A támogatott tevékenységek között volt az egészséges táplálkozás és életmód népszerűsítése, ismeretterjesztő előadások és szemléletformáló programok szervezése, tankonyha létrehozása és berendezése, ivókút felállítása, gyümölcskínáló és salátabár kialakítása, valamint közvetlenül az étkezéshez szükséges eszközfejlesztés. Az elnyerhető támogatási összeg pályázatonként 10-20 millió forint volt, a megvalósítási időszak pedig 12-24 hónap.

Egymillió gyermeket lakat jól a közétkeztetés

Az államtitkár kiemelte: ma Magyarországon több mint egymillió gyermek étkezik a közétkeztetés keretei között, ezért különösen fontos, hogy mi kerül az asztalukra. Mint mondta, fontos, hogy már gyermekkorban megkezdődjön az egészségtudatos életre nevelés, hiszen az egészséges gyermekekből lesznek jó eséllyel egészséges felnőttek. Beszélt arról is, hogy a gyermekek egészségesebb életre nevelése érdekében a kormány már számos intézkedést hozott. A közétkeztetés ingyenességét nagy mértékben bővítették és a gyermekek asztalára kerülő ételek ma már sokkal egészségesebbek. A mindennapos testnevelésnek köszönhetően a gyerekek többet mozognak, a chipsadó révén pedig a szabályozás hatálya alá eső termékeket kitiltották az iskolai büfékből – mondta Novák Katalin.

Schanda Tamás, az Emmi európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára közölte: az egészségmegőrzésnek és -fejlesztésnek fontos eszköze a tudatos táplálkozás és az egészséges életmód. A kormány szándéka éppen ezért az, hogy az egészségtudatos életmód elterjesztésével erőssé és egészségessé váljon a magyar nemzet. Az államtitkár elmondta: a Menő menzák az iskolában pályázatra olyan szervezetek jelentkezhettek, amelyek együttműködnek az iskolákkal. A legtöbb kérelem Borsod-Abaúj Zemplén és Bács-Kiskun megyéből érkezett, azok közül összesen 111 nyert el támogatást. Bács-Kiskun megyében ez mintegy 700 millió forint segítséget jelent.

Forrás: hirado.hu



Galéria