2018
Nov29

Három új taggal bővült a HAMM programunk, és a Magyar Szolgáltatás védjegyet is elnyertük

Három újabb cég csatlakozott a Hungast csoport által elindított Hazai Alapanyagok a Magyar Menzán – vagyis a HAMM - programhoz. Mostantól a Detki Keksz, a Szobi Italgyártó és a Sole-Mizo tejipari vállalat is partnere a HAMM-programnak – a Gyermelyi és az Univer után, amelyek már régebb óta a program partnerei. A Hungast mindig is igyekezett magyar alapanyagokat felhasználni – azt a célt tűzték ki, hogy amit csak lehet, magyar termelőktől, magyar gyártóktól szerezzenek be.

Enyedi Csaba, a Hungast kommunikációs igazgatója a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a Hungast 1996-ban alakult, és mára már az ország legnagyobb közétkeztető vállalkozása lett. A Hungast csoportnak csaknem 200 ezer fogyasztója van naponta, ebből 130 ezer gyerek, a többiek pedig a munkahelyükön, vagy szociális ellátó hálózatban veszik igénybe a Hungast szolgáltatásait.

„Cégünknek fontos, hogy olyan értéket közvetítsen, amely az egész ágazatnak példát mutat, és a fogyasztók számára is több legyen, mint csupán egyszerű menza" emelte ki a kommunikációs igazgató.
„Éppen ezért már a kezdetektől igyekeztünk hazai alapanyagokat használni. Az értékeink között szerepel a tudatos táplálkozás népszerűsítése és a hagyományokra épülő konyha, a frissesség és az egészséges táplálkozás. Fontos a szezonalitás – különösen azoknál az ételeknél, amelyek alapanyagai főként zöldségek. Speciális igényeket is kiszolgálunk – ez ma nagyon fontos, ugyanis az elmúlt években körülbelül tízszeresére nőtt a diétás étkezést igénylők száma."
A kommunikációs igazgató azt is hangsúlyozta, hogy a közétkeztetésben a kínálatukat naponta tudatosan tervezik.
„Figyelünk a változatosságra, a só és a cukor mennyiségének csökkentésére, friss fűszerek használatára, és arra hogy hazai alapanyagokból készüljenek az ételeik. Fontos számunka, hogy a fogyasztó ne csak ételt kapjon, hanem élményt is, mind a munkahelyi, mind az iskolai étkeztetés során. Tudatosan, a hagyományokat figyelembe véve, minőségi alapanyagokat használva, az élelmiszerbiztonság szigorú szabályainak betartásával készítjük naponta az ételeinket."
A Hungast 2017 őszén hivatalosan is meghirdette a Hazai Alapanyagok a Magyar Menzán, vagyis a HAMM-programot. A cégcsoport célként tűzte ki, hogy amit csak lehet, magyar termelőktől, gyártóktól szerezzen be. Ezzel a magyar gazdaságot is segítik, egyúttal jó példát mutatnak az ágazat számára. A Hungast meggyőződése az, hogy sokkal nagyobb azoknak a termékeknek a vitamin- és ásványianyag-tartalma, amelyeket itthonról szereznek be. Azt is tapasztalták, hogy a magyar fogyasztók ízlését is a hazai alapanyagokból készült ételek tudják a lehető legmagasabb szinten kiszolgálni. Ráadásul a lehető legrövidebb ellátási lánc a környezet védelme szempontjából is fontos.

Lejárt az úttörőgombóc és az import „gasztroszemét" ideje a közétkeztetésben

Oravecz Márton, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal elnöke azt mondta, hogy a HAMM-program bővülése azt mutatja: ennek a szolgáltatási ágnak a piaci szereplői magukévá tették a kormány célkitűzéseit, azaz, hogy a közétkeztetést jó minőségű, biztonságos hazai alapanyagokkal kell ellátni. Hangsúlyozta: naponta másfél-kétmillió ember életminőségét befolyásolja a menza szolgáltatási színvonala.
„Évek óta szívügyünk, hogy minden eszközzel segítsük a szakmát" – mondta a Nébih elnöke, aki hozzátette: meggyőződése, hogy míg a piacot a kereslet határozza meg, úgy a színvonalas magyar konyhát az igényes, tudatos fogyasztók tarthatják fenn hosszú távon.
„Az úttörőgombócok évtizedei, majd a szabadpiacról importált gasztro-primitivizmus után itt az ideje, hogy a magyar étkezési kultúra megújulása ne csak kevesek kiváltsága legyen, hanem széles körben megtapasztalják, és élvezhessék az emberek a közétkeztetésben. Az egészségesebb, a hagyományokat az új igényekkel ötvözni tudó menüsorok segítik a magyar gasztronómiai rendszerváltást, amelynek célja többek között a frissesség, egészségesség, és helyi alapanyagok használata"
 – mondta az elnök.

Azt is hozzátette, hogy a minőségi alapanyag kiindulási pont, hogy a fogyasztó elégedett legyen a menzán kapott étellel, és ezt felismerve a Hungast csoport lépett, és most új magyar partnerekkel bővült a program.

A menza irányt mutat a felnövekvő nemzedék számára

Páger Zsolt, a Hungast üzletfejlesztési igazgatója a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy azon túl, hogy a közétkeztetésnek meg kell felelnie a jelenkor fogyasztói elvárásainak, irányt is kell mutatnia a felnövekvő nemzedék számára.
„Nagy jelentősége van annak, hogy milyen alapanyagok kerülnek be a közétkeztetésbe, ugyanis ha jó minőségű, hazai összetevőkből készítjük az ételeinket, ezt szokják meg a gyerekek" – hangsúlyozta.
Fontosnak nevezte azt is, hogy megfelelő étkezési időt biztosítsanak a gyerekeknek.
„Ma a gyerekeknek bruttó 15-20 percük van arra, hogy a menzán megebédeljenek. Ebben benne van az, hogy kicsöngetnek, a gyerek leér a menzára, sorban áll, megkapja az ételt, leül, és megpróbálja megenni a forró levest és a főételt. Erre ilyen rövid idő nem elég. Szükségesnek tartjuk, hogy ezt az időt 45 percre hosszabbítsák."
A Hungast a receptjeit feltölti a honlapjára is, ezzel ösztönzik a családokat arra, hogy otthon is el tudják készíteni az ételeket - így a gyerekek megismerjék és megszeressék azokat.
Ezután a Hungast beszerzési igazgatója aláírta az együttműködési megállapodást a három új, a HAMM-programhoz csatlakozó céggel, a Detki Keksszel, a Szobival és a Sole-Mizóval.

Magyar Szolgáltatás védjegyet kapott a Hungast

Benedek Eszter, a Magyar Termék Nonprofit Kft. ügyvezetője a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy tavaly kezdték el a közös munkát a Hungasttal, amikor elindult a HAMM-program.
„Azt tapasztaltuk, hogy két partnerrel indultak el, és mind a két cég a védjegyünk használatával rendelkezik. Mára már – az új együttműködésekkel – összesen négy védjegyünkkel rendelkező cég csatlakozott a programhoz. A Hungast úgy gondolta, hogy a saját tevékenységét is érdemes tanúsíttatnia, és sikerrel pályázott a magyar szolgáltatást tanúsító védjegyekre a gyerekvendéglátás és munkahelyi vendéglátás területén. Elnyerték a védjegyhasználati jogosultságot."
170 cég 4000 terméke és szolgáltatása használja már a Magyar Termék védjegyek valamelyikét – összegezte az ügyvezető. A védjegyhasználók között az élelmiszeripar gyártói márkái domináltak, de az elmúlt években a kereskedelmi láncok is felismerték a védjegy értékét. Nemélelmiszer-termékre 30 cég kapta meg a jelölést, 10 társaság pedig a szolgáltatásaihoz szerezte meg a védjegyhasználat jogát. Azzal, hogy a Hungast megszerezte a Magyar Szolgáltatás védjegyet, egy újabb ágazat és annak meghatározó cége válik részesévé a fogyasztók körében legismertebb eredetmegjelölő rendszernek. A Hungast által felhasznált lapanyagok között meghatározó a hazai termékek aránya, amit az is bizonyít, hogy a HAMM-programhoz csatlakozott cégek többsége maga is Magyar Termék védjegyhasználó, mint például a Detki Keksz, az Univer, a Sole-Mizo és a Gyermelyi.

A sajtótájékoztató végén Benedek Eszter átadta Csúri Csaba beszerzési igazgatónak a védjegyet tanúsító oklevelet.

Forrás: Origo.hu

Fotó: Talán Csaba