Segítség az árvíz sújtotta térségnek

 

Civil küldetés keretin belül megpróbáltunk segítséget nyújtani azoknak, akik az utóbbi idők legsúlyosabb árvízének károsultjai.
2010. június 10.-én segélyszállítmányt vittünk a borsodi térség legsújtottabb területére, Felsőzsolcára, azzal a céllal, hogy az árvízi védekezésben, kárelhárításban dolgozóknak, illetve a nélkülöző civil lakosságnak élelmiszert vigyünk.
Az út során 1750 élelmiszercsomagot osztottunk ki, amelyben ivólé, gyümölcs, valamint azonnali fogyasztású és tartós élelmiszerek voltak.
Köszönjük segítőinknek, támogatóinknak a hozzájárulásukat.

Ez úton is sok erőt, és kitartást kívánunk a védekezőknek, s mindazoknak, akiknek egy élet munkáját tette tönkre az árvíz.